Közösség

Osztályszövetség

Belépés



Fotó galéria

Hírdetések



 

Sudár Regatta Facebook

Sudár Regatta Osztályszövetség
Osztálytörténet: Sudár 3. rész - Európa vizein PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Fényes   
2011. május 23. hétfő, 10:12

A Sudár Regattánk az újkori magyar versenyvitorlázás egyik meghatározó osztályának a történe­te nem csak a Balatonon íródott, íródik. Ez a típus ismertté vált Európa számos taván és sok he­lyen osztállyá is szerveződött. Az alábbiakban röviden megismerkedhetnek a Sudarak európai tör­ténetével és egyben le is zárul az osztály történetét bemutató sorozatunk. Ne feledjék június 11-én és 12-én Sudár fesztivál a Fűzfő Marinában! Akkor ünnepli az osztály huszadik születés napját. Előre láthatóan több mint száz sudár vesz részt a rendezvényen.

- Még mielőtt nekrológ jellegűvé válna a Sudár vitorlások története, beszéljünk a típus jelenéről, és arról a tényről, hogy a Sudár Regatta az egyetlen magyar sport-hajó, mely külföldön bejegyzett osztályhajó, és aligha látok esélyt arra, hogy ez a közeljövőben más típussal is előfordulhatna.

Itt rögtön meg kell hogy cáfoljalak, mert Svájcban jelenleg folyik a Scholtz 22 osztály bejegyzése - mondja Imre.

De ne térjünk el a tárgytól. Hogy is van a történet a német Sudár osztályról? Ezt Helmut Grieshammer, a Német Sudár Osztályszövetség elnöke mondja el:

1992-ben csodálatos heteket töltöttem a Balatonon. Akkoriban saját vitorlás hajóról álmodtam, és egyszer csak megjelent két gyönyörű hajó a tihanyi kikötőben. Igen! Ez kell nekem! - gondoltam. Aztán letelt a szabadság, és jöttek a dolgos hétköznapok. Gyűlt a pénz az álomhajóra. Már-már elfelejtettem a tihanyi vitorlásokat, de akkor megláttam egy hirdetést: „Segelsport Wiesner, Sudár Regatta..." A döntés hamar megszületett, és 1995-ben a „Pusta Blumen" boldog tulajdonosa lettem.

Még abban az évben három Sudár érkezett az Altmühl-See-re. a H-boot tulajdonosok bánatára. A Sudár gyors volt, stabil és biztonságos. Miután a német szaksajtó is pozitívan értékelte, a hajó megjelent az Ammer-tavon. a Chimsee-n, a Großer Brombachsee-n, a Boden-tavon, Frielendorf és Berlin környéki tavakon, valamint a Keleti-tengeren is.

2000. április 15-én nyolc lelkes Brom-bachsee-i tulajdonos megalakította az osztályt, mely 2001. január 1 -tői VR1495 számmal lett bejegyezve a Német Osztályok Szövetségébe. Ma közel negyven Sudár Regatta fut német vizeken.


Érdekes történet. De folytassuk megint Imrével: - Milyen a típus jelene olyan időkben, amikor tudvalevő, hogy különösen a kisebb kategóriájú hajókra - itthon és külföldön egyaránt - csökkent a kereslet?
- Mondhatnék konkrét számokat is, de inkább próbáljuk kitapogatni a trendeket. Kétségtelen a visszaesés, de úgy látom, a Sudár a nagy túlélők egyike lehet. Érdekes módon tavaly több verseny célra épített hajót rendeltek itthon, Németországba viszont túra változatokat. Újdonság, hogy Hollandiából érkezett megrendelés beépített motoros, tíkdec- kes változatra. Úgy gondolom, a piacra (is) leginkább a hullámzás jellemző.
Hadd idézzem, új északnémet képviselőm mire alapozza stratégiai elképzelését. Mint mondta, ő sikeres egy bizonyos amerikai gyártmányú, hasonló méretű, népes osztályhajó forgalmazásában (márkát az illendőség kedvéért nem említenék), de ügyfelei egy része visszautasítja a gyengébb kivitelt, a magasabb árat és a kevésbé esztétikus formát. Ez a közönség az, aki Sudvitorlást vásárol.
És még valami: a tartósan minőségi, ma már klasszikusnak számító „rokonok" (H-boot, International 806, Skandináv Folkeboot) is jól tartják magukat a szűkülő piacon.

- Térjünk vissza sorozatunk elejére. Mondj néhány szót a Sudár Fesztiválról.
- Még szárad a tinta a versenykiíráson, mert a program a verseny köré épül. Úgy találtuk ki, hogy mindhárom Sudár - a Komfort, a Sport és a Regatta - versenyezhessen, akkor is, ha nincs naprakész versenyfelszerelése. Mindkét napon lesz túrafutam, melynek pályakijelölése az időjárástól függ. Természetesen a közös buli sem maradhat el. Másnap jön egy kellemes túrafutam levezetésnek, utána eredményhirdetés, értékes díjakkal.

- Kik támogatják a rendezvényt?
- Több ismert céggel is tárgyalunk. Az biztos, hogy a Fűzfő Marina a hely biztosításával a fesztivál egyik fő támogatója lesz. Természetesen az a legfontosabb, hogy minél több résztvevő legyen. Ezért fel akarjuk kutatni a többször gazdát cserélt hajók új tulajdonosait, s ebben a Hajó Magazin is segítségünkre lehet.
Várjuk tehát minden kedves hajótulajdonos jelentkezését a (88) 460 574-es faxon, vagy az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen, amennyiben az általa használt hajótípus neve Sudárral kezdődik.

És a zárszó?
Tartsuk meg és becsüljük meg értékeinket, amiért megdolgoztunk (a Sudár esetében ez még lehetséges), és ami megadatott: szeressük jobban a Balatont. Vegyünk példát a német sportbarátokról, akik százszor kisebb tavakat is jobban megbecsülnek. Nem ürült ki például a Boden-tó sem, pedig onnan már harminc éve vezet autópálya az Adriára.


Fényes

 
Osztálytörténet: Sudár 2. rész - Sudár Sport kontra Sudár Regatta PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Litkey Farkas   
2011. május 19. csütörtök, 12:09

-    Imre, mi késztetett a konstrukció és koncepció továbbfejlesztésére, megváltoztatására?
-    1983-84-ben már belsőépítő iparművészként dolgoztam, de rengeteg munkám feküdt a hajóépítésben ahhoz, hogy veszni hagyjam. Mivel a Sudár Komfort túlzottan „individuális" volt, kevesek ízlését és vitorlázási igényeit elégítette ki, csábított barátaim elképzelése, hogy építsünk egy modernebb, sportosabb balatoni változatot is, melyet érdemes sorozatban gyártani. A megoldás kézenfekvő volt. A Komfort héját körülbelül 25 centiméterrel alacsonyabbra vágtuk, tükrét előredöntöttük és nem hátra, ezenkívül építettünk hozzá egy szép vonalú, sportos fedélzetet. A hajó Sudár III. néven futott, később Numero Uno névre keresztelték, szépen felújítva ma is ékessége a tihanyi MÁK kikötőnek. Bombasiker volt! 1985-ben, az első évben tizennégy hajó épült az akkoriban divatos önépítős konstrukcióban. Ekkor vált a Sudár típusnévvé, Sudár Sportként bejegyezve. A Sudár Sport 1988-ban már önálló osztályban versenyzett, mivel sok olyan versenyző választotta „levezetésnek" a típust, aki már „kiöregedett" a kishajós osztályokból. Csillag Kati, Pfe- ningberger, Galgóczi és mások. Érdekesség, hogy sok „örök sudaras" az első szériából jutott hajóhoz, így Koncz Péter, Szenczi Ottó, Bárdossy Szabolcs és Nagy Tibor is. A megalakult osztályon látszott, hogy a hajó ki fog kerülni az önépítés kereteiből. Még egy érdekesség: a Sudár nemcsak a hajózásra, hanem a hajóépítésre is nagy hatással volt hazánkban. Dobó (Navalia), Soponyai (Nautic) és Sulkovszky (Enter) is önépítős Sudárral „zúgott bele" a szakmába.

-    Milyen lehetőségek voltak a 80-as évek közepén az üzemi gyártásra?
-    Változóak. Mivel az akkor még monopolhelyzetben lévő MHD balatonfüredi gyáregysége elég kurtán elutasította együttműködési ajánlatomat, az akkor legnagyobb magyar műanyag-feldolgozó üzemhez, az Argoplasthoz fordultam, akik aztán hozzávetőlegesen ötvenöt hajót gyártottak le. Az osztály szépen fejlődött, egyre többen versenyeztek, de túrázásra is sokan vásároltak hajókat.

-    Mi volt az oka az újabb váltásnak, hogyan született a Sudár Regatta?
-    Ha túlozni akarnék, azt mondanám, hogy elegem volt az iparművészeti munkából, és kitört belőlem a hajóépítő, de ez így csak félig igaz. A rendszerváltózás előszeleként érkező események bizonytalanná tették addigi fő megélhetésemet, így visszatértem eredeti szakmámhoz, a hajóépítéshez. Szívesen tettem meg ezt a lépést, mert mind önkifejezés, mind megélhetés szempontjából jobbnak tűnt. Még egy oka volt, az önépítésből átalakult CASCO-építés (üres héj gyártása, értékesítése) továbbra sem tette lehetővé igazán egységes hajók építését.

-    Hogyan sikerült a váltás?
-    Túl jól. Az első teljesen általam szériában épített Sudarak kiütötték a „vegyes építésű" hajókat. Természetesen ez nemcsák a hajó minőségi kivitelezésnek és a minimális, osztályelőíráson belüli változtatásnak, hanem a kiváló kormányosoknak - mint Csikós János és Tuss Miklós — is köszönhető volt. Tehát kitört a botrány: kizártak a saját osztályomból! Az eset mintha a mai politikát idézné.

-    Hogyan élted meg a kizárást?
-    Szerencsésen, annak köszönhetően, hogy egyre több „menő" vásárolt vagy kormányzott Sudarakat, például Fináczy, Székely Tonyó, Gömbös és mások. így a botrányt követő évben Sudár Regatta néven újabb osztály született.

-    Mit tartasz a legfontosabbnak a Su- dár-projektben?
-    A közelséget az emberekhez, a vízhez és a természethez, az elérhető szolid eleganciát, finomságot, biztonságot, sportosságot, egyéniséget egy darab műanyagban. Mindez az összetartozást szimbolizálja, sok mindent, amiért érdemes dolgozni. És amikor egy szalagversenyen minden tizedik hajó Sudár, és egy sem adja föl!

 
Osztálytörténet: Sudár 1. rész - Komforttól a Regattáig PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Litkey Farkas   
2011. május 18. szerda, 11:33

A Sudár Sport és Regatta átalakította a magyar nagyhajózást. 1985-ben a Sudár III. nevű hajó második lett az Összevont tó'kesúlyos osztály bajnokságán. 1988-ban már önálló osztályként versenyzett. A Balatoni dingi után minden bizonnyal ez a következő' magyar tervezésű önálló osztály a magyar vitorlássport történetében. Aki másként tudja, az most szóljon vagy hallgasson örökre! Kétségtelen, hogy a Sudárnak vannak előzményei, vonalaiban ismert hajók formái köszönnek vissza, ennek ellenére a tény megmásíthatatlan.

A névadó Sudár (1980),a hajó típusa Flamingó A Sudárnak nemcsak az az érdeme, hogy a második magyar tervezésű önálló osztály az országban, hanem az is, hogy teret nyitott egy újfajta versenyzésnek Magyarországon. Ez volt az első olyan osztályhajó, amely elmozdította a vitorlássportot az igazi tömegsport irányába. Itt mindenki kikapcsolódásként, a saját pénzéből, szabadidejében versenyez. Korábban ilyen, egységes osztályban nem volt.
2005 júniusában a Fűzfő Marina ad otthont a Sudár-fesz- tiválnak. Ennek oka, hogy húszéves a Sudár hajócsalád. A rendezők nem titkolt célja, hogy több mint száz hajót mozgósítsanak egy közös ünneplésre, versenyre. Lesz hajóbörze, fotópályázat, családi és baráti beszélgetés. Hogyan született a Sudár, milyenek voltak az első hajók - erről beszélgettünk Scholtz Imrével.

-    Számos legenda kering a Sudár eredete körül. Mindenki látja, hogy a hajó nem eredeti ötlet alapján született, de mindenki mást tekint forrásnak. Itt az idő, hogy felfedjük a ..titkot".
-    Én is azt hiszem. Kezdjük a névvel. Az első Sudár nevű hajó egy tizennyolc lábas Flamingó típusú kis hajó volt. Inkább egy kövér pontyhoz hasonlított, mint egy karcsú - sudár - hölgyhöz vagy jegenyéhez, ékessége az orrsudár volt, amelyről a nevét is kapta. Ma ez a hajó nem nagy mutatvány, de abban az időben komoly valuta volt. Beiratkoztam egy tengeri tanfolyamra, de a tanfolyamvezető nem nagyon akart velem szóba állni, mert későn jelentkeztem, amikor azonban megtudta, hogy saját hajóm van, rögtön minden kapu megnyílt. A Sudár aztán lekerült az Adriára, ahol hónapokon át felejthetetlen túrákat tettünk vele. Ma már elképzelhetetlen ahogyan akkor a hajón éltünk, de nagyon élveztük. Hárman hajóztunk ezzel a kis géppel. Tartós tejből beraktároztunk rendesen, mindenkinek három konzerve volt egy napra, aztán elkötöttünk és élveztük a tengert. Azt a kevés marinát, ami akkor már megépült, messzire elkerültük. Alig volt a hajónknak merülése, így fantasztikus kis öblökben, halászkikötőkben éjszakáztunk. Szép idő volt. Azt azért tudtuk, hogy ez a hajó nem biztonságos. Gondolkodni kezdtem azon, hogy milyen vitorlást kellene építeni.

-    Honnan tudtad miben áll a hajóépítés?
-    Én végzett hajóépítő vagyok. Ez a szakmám. Kajakokat, kenukat és evezős versenyhajókat építettem Party János vezetése alatt. Aztán műanyag bútorokkal kezdtem foglalkozni, de a hajók mindig is érdekeltek.

-    Mik voltak a fő szempontok a Sudár megépítésekor?
-    A történet 1982-ben kezdődött. Friss három mérföldes tengeri vizsgával a zsebemben az volt a legfontosabb szempont, hogy egy közúton jól szállítható, masszív, tengerálló hajót építsek, amely megfelel az én igényeimnek. Akkoriban az UAZ állt rendelkezésre vontatójárműként. Leszerelhető kiel és egyszerűen szállítható árboc - ezek voltak az alapelvek. Tanulmányozva az akkor népszerű típusok (Soling, H-Boot, International 806) bordarajzait, kiindulásnak egy elöl V, hátul kerek bordázatú, nagy ballasztsúlyú típus mellett döntöttem. Igyekeztem úgy meghatározni az arányokat, hogy a hajó az általam támasztott összes követelménynek megfeleljen. Miután a Soling bordázatát kellő méretűre hizlaltam (ebben sokat segített versenyevezőshajó-építő gyakorlatom, mert a versenyzők súlyához kellett a megfelelő vízkiszorítást kialakítani), rájöttem, hogy az majdnem fedi a H-Boot-ét. Mivel azonban a H-Boot négy fővel vitorlázva már farnehéz volt, ezért a hátsó bordákat egy kissé szélesebbre vettem. Kézenfekvő volt, hogy a hajóhoz a kiinduló modellek rudazat- és vitorlá- zatméreteit, tőkesúly- és kormányformáit kisebb módosításokkal felhasználom. Az ominózus orrsudár

-    Összeállt a terv, de hogyan lehetett ezt akkoriban modellezni?
-    Mivel a konstrukció kipróbálására (modellkísérlet stb.) reális esélyem nem volt, igazából az első hajóra sem volt pénzem, a műveletnek elsőre sikerülnie kellett. Miután a bordaformák elkészültek, volt még egy dilemma, az orrvonal kialakítása. Csábított az akkoriban már alkalmazott kb. 45 fokos dőlésű orrtőke. Erről azonban Tuss Miklós, a neves vitorlázó és hajókonstruktőr lebeszélt, mondván: a balatoni rövid hullámokon előnyösebb az íves orrvonal. O talán már akkor látta, hogy a hajót inkább a balatoni körülményekre kell kialakítani.

-    A képek alapján az első Sudár nagyobb hajónak látszik, mint a maiak.
-    Valóban, az összbenyomás alapján alig hasonlít a mai Sudár hajókra. A Sudár II. alsó héja azonos a mai Sudár hajókéval, de magasabb a felépítménye, és emiatt hosszabb is mintegy 60 centiméterrel. Nem is aratott olyan tetszést, hogy nagyobb sorozatgyártásban gondolkodhattunk volna. Ennek ellenére felejthetetlen hónapokat töltöttünk vele az Adrián. A két árboc is azért került rá, hogy könnyebben lehessen szállítani. Egyébként, zömmel házilagos kivitelezéssel közel tizenöt Sudár II. épült a nyolcvanas évek elején.
Érdekesség, hogy egyedi megrendelésre fadeckes változat is született. Sokaknak tetszett, de magas ára miatt több nem készült belőle.


Litkey Farkas

 
Mellény és verseny formaruha gyártási lehetőség PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Geröly Tamás   
2011. április 19. kedd, 12:10

Figyelmetekbe ajánlom a csapatok részére egységes mellény és verseny formaruha gyártási lehetőséget. Logózás, hímzés és egyéb grafikai munkákban is rendelkezésetekre állunk.

Az alábbiakban ízelítő néhány mellény fazonból, amiknek a beszerzési ára jelenleg nagyon kedvező. Kérdés esetén jelezzetek e-mailben Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Katalógusunk megtekintéséhez, kattintson a bővebben gombra!

Bővebben...
 
Hajónév matricák, lajstromszámok és egyéb logók cseréje PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Geröly Tamás   
2011. április 19. kedd, 11:55

A hajók algagátló csiszolása és egyéb felújítási munkák során most érdemes az esetlegesen elhasználódott hajónév matricákat és egyéb logókat, lajstromszámot cserélni. Erre javaslom a www.hajodesign.hu oldalon egy kapcsolatfelvételt. A neveket és egyéb grafikákat lehetőség van nyomtatni, vagy kivágni hosszú élettartalmú vinylből. Nincs szükségünk másra, mint az eredeti név jó minőségű fotójára szemből közelről és legyártjuk a névvel azonos feliratot.

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

19. oldal / 20

Sudárregatta.hu 2011